|

Lesz-e tankönyv szeptemberben Pest megyében?

HÍRSZEMLE / Pest megye: A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint, nemcsak az iskolai étkeztetés árával tartozik Pest megye önkormányzata, hanem 2010 szeptembere óta a tankönyveket sem fizették ki.  Mintegy 50 millió forinttal tartoznak a tavalyi tankönyvek árából a tankönyvterjesztőknek, annak ellenére, hogy a tankönyvellátásra járó normatív támogatás teljes összegét megkapták 2010. augusztusban.
A tankönyvterjesztők már többször kezdeményeztek egyeztetést, kértek fizetési ütemezést – hiába. Az Önkormányzat decemberig csak a tankönyvek árának töredékét fizette ki, idén pedig egyetlen forintot sem, bár a tartozását természetesen elismeri.

Az önkormányzat azzal érvel a tankönyveseknek, hogy önhibáján kívül került ilyen helyzetbe: kevés az állami támogatás, noha azt nem vitatják, hogy a tankönyvtámogatás teljes összegét időben megkapták. Az állam - mint Pest megye állítja a Tankönyvesek Országos Testületének felszólítására írott válaszlevelében - elvonja az előírt feladatokhoz szükséges forrásokat, ám az ellátási kötelezettség továbbra is az első számú feladat marad az önkormányzat számára.
Sajnos, az állam nem gyakorol pressziót annak érdekében, hogy az iskolafenntartók valóban kifizessék a hozzájuk régen megérkezett pénzt a leszállított tankönyvekre. Holott tudomásuk van ezekről az elfogadhatatlan, több hónapos, féléves hátralékokról, de mivel az egyéb állami támogatás valóban nem elégséges az önkormányzatok számára, az állam voltaképp hallgatólagosan tudomásul veszi, hogy az önkormányzat olyan egyéb célra adott forrásból pótolja ki a napi működés biztosításához szükséges összegeket, ahonnan tudja.
Így viszont felmerül a kérdés: Valójában ki finanszírozza, ki biztosítja az ingyenes tankönyvet, a tankönyvtámogatást? Az állam? Nem! Valójában sajnos a terjesztők, és részben a kiadók – az állam, legalább is időszakosan, áthárítja a tankönyvesekre a tankönyvtámogatás megfinanszírozását!

Az önkormányzatok mintegy 150 millió forinttal tartoznak 2010-ről a tankönyvekért. Ezek a kintlévőségek súlyosan veszélyeztetik a zavartalan tankönyvellátást!

Kép: Idea go / FreeDigitalPhotos.net
Hírforrás: Országos Sajtószolgálat

Közzétéve Endre Info 3/14/2011 03:33:00 du.. Az alábbi rovatban . Követheti a hozzászólásokat! RSS 2.0. Hozzászólás

0 megjegyzés "Lesz-e tankönyv szeptemberben Pest megyében?"

Üzenet

A hozzászólások csak előzetes moderálást követően jelennek meg az oldalon.