Trans Hungária Maraton – Kétkeréken Nagymarostól Tokajig
377 km – 7400 m szintkülönbség – 50 település – 32 élő víz – 10 termálforrás – 9 vár – 3 nemzeti park
2011. augusztus 17-20. közötti időszakban elindul a verseny bringával a vizek és borok útján, a Dunától a Tiszáig. Az indulók közel 400 km-t tesznek meg 4 nap alatt főként turistaúton, erdészeti útvonalon, kisforgalmú aszfaltúton.
A Trans Hungária Maraton útvonala Magyarország legmagasabb és egyben legnehezebben leküzdhető hegységein vezet keresztül. Az első szakaszon a Börzsöny déli lábától érik el a Cserhátot, mely még a rendszeresen kerékpározók körében is ismeretlen terület. A látnivalókban sem szűkölködő szakasz záróállomása Hollókő. A második nap talán a legnehezebb, hiszen a Mátrát kell a bringákkal meghódítani és eljutni Bükkszékig. A harmadik etap a Bükkön át Eger borvidékein keresztül vezet Diósgyőrbe. A negyedik és egyben záró szakasz a szerencsi vár kertjéből indul és a Zempléni-hegység meghódítása után Tokajban, a célszalag átszakításával fejeződik be.
A versenyzők 4 szakaszon teljesítik a távot (egy szakasz hossza 80-100 km) 90%-ban jelzett turistaúton, erdészeti útvonalon, szakaszonként pedig kisforgalmú, alsóbbrendű aszfaltúton. A maraton teljes ideje alatt az indulóknak és kísérőiknek is professzionális kiszolgálásban lesz részük; csomagjaikat teherautóval szállítják, etaponként pedig sátortábor kerül kialakításra (catering, zuhanyzókonténerek, mobilWC, orvosi háttér-szervízszolgáltatás).
A versenyre egyéni-, páros- és csapat kategóriákban lehet nevezni a Trans Hungária Maraton szervezőinek weboldalán keresztül 2011. augusztus 1-ig. A teljes útvonalat teljesítők egyedi tervezésű kerékpáros mezt kapnak ajándékba.
Nevezés, bővebb információ:www.transhungaria.com
Közzétéve Endre Info
7/18/2011 03:57:00 du.. Az alábbi rovatban
Szentendre program
.
Követheti a hozzászólásokat! RSS 2.0.
Hozzászólás