Hoi An II.
Múlt heti cikkünkben leendő testvérvárosunk – Hoi An – sajátos turisztikai menedzsmentjéről írtunk. Most arról esik szó, mit kap a pénzéért a látogató.
A város egyik legértékesebb kincse építészeti hagyománya. Az épületek többsége lakóház, de találhatunk szép számmal buddhista szentélyeket, közösségi épületeket, amelyekben a hagyományosan a nagycsaládra és klánokra épülő közösség az ünnepeit üli. A legrégebbi épületek 300 évesek. Ám értékük nem a régiségükben, hanem a sajátos építészeti stílusukban van. A város emberemlékezet óta kereskedelmi központ, és az eltelt századok alatt számos külföldi; japán, kínai és európai közösség telepedett le itt. Az egyes csoportok magukkal hozták saját kultúrájukat, ízlésüket, a helyi mesterek, a klimatikus viszonyok figyelembevételével, egységes és sehol máshol nem látható stílust hoztak létre.
Az épületek kialakítása is egyedi. Az utcafronton a közönség számára nyitott kereskedőház áll, mögötte az udvar, ahol a család a mindennapjait tölti, és egyben elválasztja az udvar végében álló magán lakrészt. Az épületek ajtói, sőt, az utca túloldalán álló ház valamennyi ajtaja egy tengely mentén helyezkedik el, ezzel biztosítva a jó szellőzést, megbontva az utcák zártságát.
A város rácsszerkezetű alaprajza is kuriózum, nem beszélve annak kialakulásáról. A város gazdagságát a kereskedelem biztosította évszázadokon át. A Thu Bon folyó mély torkolata természetes kikötőül szolgált a tengerjáró hajók számára. A torkolat azonban időről-időre feltöltődött. Amikor a kikötő raktárai túl messze kerültek a kialakuló új parttól, a helyiek egyszerűen építettek egy új utcát. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy legalább kétszer kellett a várost ily módon megnövelni. Az újabb épületek sora természetesen párhuzamosan feküdt a parttal, és egymáshoz képest is. Ezért ezeket merőleges keresztutcákkal törték meg, hogy a kikötőt megközelíthessék. Aztán a 18. század végén, a torkolat teljesen alkalmatlanná vált a kikötésre, a kereskedők elhagyták a települést, és a városka álomba merült. Ennek köszönheti, hogy a modernizáció elkerülte, és változatlan formában csodálhatja meg az arra járó.
Az évszázados épületekben hagyományos módon élnek az emberek is. A távoli földrészekről érkező hajósok igényeinek kielégítésére kialakult szolgáltatások szintén változatlan formában maradtak fenn, és generációról generációra szállnak az egyes mesterségek titkos fogásai. Ezek közül kiemelkedően népszerű a hagyományos ázsiai gyógyítók tevékenysége. A nyugati orvoslás alternatíváját kereső turista ma is talál szép számmal patikákat, gyógyítókat. Érdemes kevés ruhával, de nagy bőrönddel érkezni a városba, mert a szabóműhelyek tucat számra várják a megrendelőket, áraik versenyképesek, és szinte bármit képesek kiszabni és megvarrni.
Hoi An korabeli robbanásszerű fejlődése messzi földről vonzotta magához a különböző építőmestereket. A többnyire egy térségből odavándorolt atyafiak megőrizték eredeti családi, nemzetségi kötelékeiket, és a város körül önálló falvakat alapítottak. A Hoi Anból kimerészkedő turista megtekintheti az ácsok és fafaragók faluját, a mázas csempéket, tetőcserepeket és használati tárgyakat előállító fazekasok települését is, ahol még ma is az évszázados hagyományok alapján készítik termékeiket az iparosok. Különösen érdekes a fazekas családokon belüli munkamegosztás. A gyártási folyamat egyes fázisait felosztották férfiak és nők között, és ehhez ragaszkodnak napjainkban is.
A városlakók legfontosabb szükséglete a történelmi időkben is az élelmiszer-ellátás volt. Ennek kielégítéséről halász- és földműves falvak tucatjai gondoskodtak, amelyek szintén – kell-e mondani – ősi módon folytatják mesterségüket. A legfőbb termény továbbra is az elárasztásos módszerrel termesztett rizs, és földeken továbbra is a bivaly az egyetlen igavonó.
De Hoi An nyitott a modernizációra is. A várostól távolabb eső partszakaszokon egyre több a nyugatias üdülőfalu, ahol elsősorban a vízi sportok szerelmeseit várják a bérelhető hajók és búvároktatók.
Hoi An a világörökség része, épített környezete számos film díszletéül szolgált már, példaként említhető a Graham Green regényét feldolgozó A csendes amerikai című produkció.
Fotó: © Chrispyphoto | Dreamstime.com
Megosztás: