Köztér-felújítás és köztéri művészet Szentendrén
Szakértők és laikus szemlélők is egyre gyakrabban és egyre hangosabban állítják, hogy az egykor pezsgő szentendrei kulturális élet közhelyes, unalmas. Különösen érthetetlennek tűnik a lassú hanyatlás annak ismeretében, hogy a szellemi vibrálás valamikori forrása – a képzőművészek közössége - továbbra is itt él, mint ama sokszor megénekelt aranykorban. Valami tehát nem működik, legyen bármelyik politikai erő kezében a város vezetése. Akár szimbólummá is válhatott volna az együttműködés civilek és hivatalnokok között a belváros rehabilitációja során. A felújítás ideájával egy időben született az ötlet, hogy az átépítés helyszínein a város a kortárs köztéri művészet eszközeivel „vészelje át” a nehézségeket, kihasználva az építkezés nyújtotta lehetőségeket. Az összefogással megújulhatott volna nemcsak Szentendre épített, hanem szellemi környezete is. A kudarc ellenére, mert ez sajnos egy kudarcba fulladt projekt története, remélhetőleg nem ez volt a városvezetés és a helyi művészek közötti utolsó együttműködési kísérlet.
A gondolatot Vinkler Zsuzsi ötlete nyomán több lelkes szakember formálta tervvé, és azzal kopogtattak az illetékesek ajtaján, akik befogadták a kezdeményezést. Számos prezentáció és tárgyalás után – a hivatali rendnek megfelelően végig kellett járni az önkormányzat bizottságait és egyéb döntés-előkészítő testületeit – már 2010 februárjában testületi határozat született arról, hogy a szerző által „Ártépítésnek” elnevezett programot a felújítást szervező Pro Szentendre Kft. bonyolítsa le. A célra 2,5 millió forintot irányzott elő a testület.. Úgy látszott, semmi sem menti meg a városvezetést és a kezdeményező civileket egy sikeres művészeti programtól. Képzeljük csak el, hogy a júliusban zajló Európai Népek Fesztiváljának résztvevői egyedi köztéri alkotásokat láttak volna a Fő téren, a rácsokról lógó kopott műanyag hálók helyett. Nem vitás, látványosabb háttere lett volna az utca színházi előadásoknak.
A terv nem valósult meg, mert szerzője 2011 áprilisában visszavonta azt. Ennek okait Vinkler Zsuzsi mondja el:
A polgármesteri irodában lezajlott tárgyalás után lett világos számomra, hogy bár a városvezetés elvben támogatja az Ártépitést, annak alapvető sarokpontjait, illetve azok szükségességét nem érti, bár a prezentációkban ezek fontosságára is kitértünk. Idő, illetve pénzhiányra hivatkozva a koncepció leglényegesebb elemei kérdőjeleződtek meg a beszélgetés során: az országos pályázat és a szakmai zsűri részvétele. Nem láttam biztosítva, hogy a projekt során az eredeti elképzelés valósul meg, ezért visszaléptem.
Az önkormányzati határozat megszületése és Vinkler Zsuzsi lemondása között eltelt több mint egy év. Mi történt eközben? Erre és a kudarc okait firtató kérdésünkre Bornemisza Miklós a Pro Szentendre Kft. egykori ügyvezetője ad némi felvilágosítást:
Az eredeti tervben tartalmi hiba volt. Ennek lényege az, hogy a rekonstrukcióra elnyert EU támogatást nem lehet közvetlenül művészeti projektre fordítani. De egy bizonyos részét a beruházáshoz kapcsolódó kommunikációra igen. Ebben az esetben, a helyi adottságokat is figyelembe véve a kommunikáció fogalmába az is beletartozik, hogy valamilyen módon elvonjuk az emberek figyelmét a kockakő halmokról. Ez lehet egy ideiglenes művészeti alkotás, de bármi más is. A lényeg, hogy ennek a megszülető dolognak a létrehozása, beleértve az alkotó díjazását is, finanszírozható ebből a pénzből. A folyamatban résztvevő más szereplők, például a szervezők, vagy a zsűri díjazása nem. Ezt a kezdetekkor elmondtuk Vinkler Zsuzsának. Egyébként, az eredeti ötlet tőlem származik. Én találtam ki, hogy a rekonstrukcióval járó kellemetlenségeket valamilyen egyedi, Szentendrére jellemző módon csökkentsük. Aztán jelentkezett Vinkler Zsuzsi a saját művészeti tervével. A két egymástól független ötlet kellő időben találkozott. Azt elismerem, hogy a felmerült problémák tisztázása nem sikerült, mert elbeszéltünk egymás mellett, ebben nekünk is van felelősségünk.
Hónapok teltek várakozással és alkalmankénti tárgyalásokkal, patthelyzet alakult ki. A pénz szabályszerű felhasználásáért felelős tisztségviselő nem engedhetett a pénz felhasználásának törvényi szabályaiból, a terv gazdája pedig nem engedett, az egyébkén érdemben senki által nem kifogásolt, sőt, nagyra értékelt tervéből, és továbbra is ragaszkodott a szakmai zsűri bevonásához. És hihetetlen módon, senkinek sem volt javaslata arra, hogy honnan teremtsenek elő 200 ezer forintot a zsűri díjazására.
Az „Ártépítés” története itt véget is ért, de nem úgy a városvezetés és a művészek közötti vita, amely ezúttal már az utcára is kikerült.
A Fő téren kialakult munkaterületet körülvevő korlátokra július 19-én minden előzetes egyeztetés nélkül, a Kulturális Központ Nonprofit Kft. öt festményt ábrázoló molinót helyezett ki. (Véleményünk szerint, a Szentendre Város Önkormányzatának 34/2009. (X. 26.) Önk. sz. rendelete alapján, a molinók kihelyezése előtt a Művészeti Tanács véleményét ki kellett volna kérni. Ennek jelenleg Vincze Ottó is tagja. a szerk.) A legnagyobb baj azonban az volt, hogy a kihelyezésük méltatlan volt Szentendre, az itt élő művészek, de a molinókon megjelenő művek alkotói számára is. A művészek felháborodtak, mert a molinókban az ő meghiúsult tervük színvonaltalan, leegyszerűsített változatát látták.
A molinók két napig maradtak közszemlén, és amilyen váratlanul felbukkantak, olyan váratlanul el is tűntek. Azokat helyi művészek eltávolították. A molinók ügyében megszólalt Deim Pál is: „Elegünk van már belőle, hogy folyton megalázzák a szentendrei művészetet” (Vincze Ottó közlése). Az „elkövetők” egyike, Vincze Ottó beszámolója az esetről így hangzik:
Néhány sikertelen telefonhívás után, amikor megpróbáltuk kideríteni a kihelyezés körülményeit és célját úgy döntöttünk nem maradt más választásunk, mint megtenni ezt a szakmai felkiáltójelet. Változatlan meggyőződésünk, hogy Szentendréhez, a város művészetéhez, az eredeti koncepcióhoz semmilyen módon nem köthető, minden előzményt figyelmen kívül hagyó molinó kihelyezés súlyos szakmai hiba volt. A leszerelést egy, a Szentendrei Képtárban nyíló kiállítás megnyitója elé időzítettük, hogy minél többen szembesüljenek a helyreigazítással. A megnyitón mi magunk is ott voltunk, mivel tettünket arccal, névvel vállaltuk. A következő napokban kaptunk egy értesítést, lényegében egy idézést dr. Dóka Zsolt jogtanácsostól, hogy egyeztetésre várnak bennünket a Városházára. Kicsit többen mentünk el. A megadott időben, és a megadott teremben leültünk mind a harminc ketten. Akik szolidárisak voltak velünk, és kifejezték egyetértésüket a molinóleszedéssel, elkísértek. Negyedórás késéssel megjelent dr. Dóka Zsolt jogtanácsos és Hidegkuti Gergely képviselő. Az utóbbi gyorsan visszafordult, és megpróbált még valakit mozgósítani, úgy tudom a polgármestert is, aki a házban tartózkodott, de nem jött át a megbeszélésre. Meghívott volt még Zakar Ágnes a Kulturális Bizottság elnöke is, aki szintén távol maradt. Elsőként közölték, hogy ezúttal eltekintenek az eljárás megindításától. Az, hogy milyen eljárásra gondoltak pontosan, számomra nem derült ki. A megbeszélés vége egy bocsánatkérés lett, valamint a szakmai szempontok figyelembevételének ígérete a jövőre vonatkozóan.
A majdnem két órán át tartó megbeszélést Hidegkuti Gergely önkormányzati képviselő, városüzemeltetési és közlekedési tanácsnok kezdeményezte, aki így emlékszik vissza:
A molinók önkényes eltávolításáról a címzetes főjegyző asszony jogi véleményét is kikértem. Az eset nehezen megfogható jogilag, de nem is akartuk ilyen útra terelni az ügyet. Sokkal inkább párbeszédet szerettem volna kezdeni az érintettekkel annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő ilyen a jövőben. A művészek eljárása ugyanis nem elfogadható azért, mert közterületen történt, és annak használatának megvannak a szabályai. Az a célom, hogy a jövőben ne történjen olyan Szentendre közterein, amit a helyi művészek kifogásolhatnának, vagy ha mégis, tudják, kihez kell fordulniuk. Ezért eredményesnek tartom a találkozót.
A képviselő egy példával világította meg álláspontját, miszerint veszélyes az ilyen akció. „Mi történne, ha a művészek tettében valaki követendő példát látna, és a Posta előtti szobrokat önhatalmúlag eltávolítaná arra hivatkozva, hogy az nem tetszik neki?”
A szereplők közül egyvalaki kimondta a történet egyik tanulságát: az érintettek elbeszéltek egymás mellett. De ha mindenkiben valóban megvolt az akarat, akkor egy egyszerűnek látszó kommunikációs hiba tényleg meghiúsíthatta volna a terv megvalósítását? Aligha hihetjük. Az azonban biztos, hogy a szereplőknek van min gondolkodniuk. Mert miközben egyre több szó esik félreértésről, turistákról, művészekről, közterekről, a város életében legfontosabb szereplőkről, a helyi lakosokról, rendre megfeledkezünk.
Az önkormányzati testület augusztusi rendkívüli ülésén új határozatot hozott a tárgyban, amelynek részletei még nem ismertek, de az biztos, hogy művészeti alkotás születni fog, így vagy úgy.
Megosztás: