Minek nekünk Vietnam? Egy újabb testvérváros: Hoi An
Biztos, hogy a világ másik végén lévő Vietnamból kell testvérvárost választanunk? -merülhet fel sokakban a kérdés, miután a júniusi testületi ülésen felhatalmazták dr. Dietz Ferenc polgármestert, hogy tárgyaljon a testvérvárosi kapcsolatokat kereső vietnami Hoi An várossal.
A testvérvárosi eszme Nyugat-Európából indult el, már az első világháború után, de igazán a második világháborút követően lett népszerű a gondolat.
Szentendre már számos európai várossal áll testvérvárosi kapcsolatban.
Külön cikk témája lehetne, hogy mi a jelentősége ezeknek a kapcsolatoknak. Hasznosított-e már valamit városunk a külföldön látottakból? De a legfontosabb kérdés az, hogy teljesül-e a mozgalom célja és közelebb hozza-e a különböző népeket egymáshoz, vagy csak formális, az elit utazgatását szolgáló költséges „diplomáciai” kapcsolattá silányul.
A vietnami városba tett virtuális utazásunk alkalmával azonban számos példaértékű módszerrel találkoztunk. Nemcsak külsőségeit tekintve egzotikus a hely, hanem egyedi a máshol nem látott szisztéma szerint működő turisztikai menedzsment is.
A legtöbb magyar nyelvű útikalauz „Hoi An-t Vietnam Szentendréje” –ként azonosítja, azért akad számos olyan ötletük, amit érdemes lenne részletesen megismerni, talán Szentendre hasznára válhatna.
A Hoi Anba érkező a település határában belépti díjat fizet. A vietnamiak 3-, a külföldiek 5 USD-nek megfelelő összeget. A megvásárolt jeggyel a város számos látogatásra érdemes helyszíne megtekinthető, többek között a több mint ezer történelmi értéknek minősített védett épület is. Gyakorlatilag az egész város egy múzeum. Ám még mielőtt valamiféle skanzen képe rémlene fel előttünk, gyorsan hozzátesszük, hogy a védett épületek a mai napig lakottak.
A magántulajdonban lévő lakóházak néhány tulajdonosával szerződést kötött a helyi turisztikai hivatal, és a látogató nemcsak a házakat tekintheti meg kívül–belül, de a látogatása idejére egy kicsit a család részévé is válik és beleshet a helyiek mindennapjaiba.
Valószínűleg sok nehézséggel jár a látogatók fogadásának ez a formája, de az érintett családoknak anyagilag biztosan megéri. Ugyanis a város határában beszedett belépti díj egy részét ezek a családok kapják a turisták által átadott kuponok alapján. A kupononként kapható összeg az épület méretétől függ, értékük azonban csak néhány Dollárcent. Elképzelni is nehéz mennyi vesződséggel járt annak a háznak az élete, amely 2006-ban ilyen módon 14 ezer USD (forrás: UNESCO) bevételre tett szert. A belépti díj nagyobb része az államkincstárat gyarapítja, de az állam ezt helyben költi el, elsősorban restaurációra, és az állami tulajdonú ingatlanok fenntartására.
Az ideérkezőnek természetesen szüksége van egyéb szolgáltatásokra is, például szállásra, étkezésre. Az erre a célra szolgáló épületek többsége magántulajdonban van. Amikor 1995-ben a politikai- és gazdasági helyzet lehetővé tette a turizmus megindítását, a tulajdonosoknak nem volt sem tőkéje, sem tudása az üzletek megnyitásához. Az állam és a helyi önkormányzat oldotta meg a problémát azzal, hogy felújíttatta az épületeket, és tanfolyamokat szervezett a vállalkozóknak. Érdekes, hogy a helyi lakosokat bizony győzködni kellett a kezdetekkor, mert a Vietnamban ma is tiszteletben tartott hagyományok szerint a „földművelés minden, a kereskedelem semmi”.
A turizmusnak köszönhetően a lakosság száma egyre gyarapszik - manapság mintegy 80 ezer főre tehető – a gazdaság virágzik. Nagy teljesítmény ez, hiszen Vietnam, még a 90-es évek elején is háborúban állt Kínával. A béke rövid két évtizedében kellett leküzdeniük az idegenekkel szembeni tartózkodásukat, és megtanulniuk a vendéglátás és a turizmus összes csínját-bínját. A számok alapján úgy tűnik, siker koronázza igyekezetüket; Hoi An városa 2007-ben 34 millió USD (forrás: UNESCO) turizmusból származó bevétellel gyarapodott.
Fotó: © Patrik Dietrich | Dreamstime.com
Icipici helyreigazítás: nem a város határában kell belépődíjat fizetni Hoi An-ban. Az óváros, tele különböző turistaellátó üzlettel és szolgáltató irodákkal, szabadon látogatható. A műemléknek nyilvánított épületek, amelyek különböző pagodák, a várost egykor lakó nemzetiségek gyűléstermei, és valóban lakóházak is, múzeumként berendezve és fenntartva, látogathatóak belépővel, praktikus kombinált jegyekkel. Az UNESCO által világörökséggé nyilvánított Óváros mind történelmi, mind várostörténeti és művészettörténeti értelemben is egyedülálló a világon. Ráadásul évente egyszer elönti az árvíz az épületeket, így a turizmusból befolyt jövedelem nagy része a többszáz éves épületek folyamatos karbantartására fordítódik. És valóban erre fordítják, láttam!
Száva Borcsa