Végre lezárult a Public Art pályázat
A Szentendre és Térsége TDM kft. közleményben tájékoztatott a “Megvalósítjuk közös terveinket!” című pályázat eredményeiről, amelynek célja olyan művészi alkotások támogatása, melyek reflektálnak Szentendre belvárosának rehabilitációjára.
A pályázati kiírás szerint összesen bruttó 2,4 millió Ft került szétosztásra legalább öt alkotás között. 24 pályamű érkezett be, ami a pályázat viszonylag rövid, 3 hetes jelentkezési határidejéhez képest igen jelentősnek mondható - áll a közleményben. A formai előírásoknak megfelelő 20 bennmaradt pályamű közül csaknem 5 órás egyeztetés során sikerült a szakmai zsűrinek és szakértőinek egyhangúlag kiválasztania azt az 5 pályaművet, melyek megvalósításra kerülhetnek az év végéig. A zsűri tagjai voltak:
Kertész László a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus igazgatója, Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész, Incze Mózes festőművész, Páljános Ervin szobrász- és grafikusművész, Johan Van Dam galériavezető/műgyűjtő a SZAMP képviseletében, Herpai András művészettörténész, Könözsi Szilvia építés-hatóságügyi szakember.
Kertész László szerint munkájuk azért is volt nehéz, mert megpróbálták egyensúlyban tartani a programban megfogalmazott elvárásokat és az esztétikai minőséget. Pozitívumként értékelte, hogy azoknál a műveknél, amik majdnem 100%-ban megfeleltek a zsűri szempontjainak, még lehetősége nyílt a bírálóknak némi módosítást kérni a pályázótól, látva a pályaművek koncepciójában rejlő lehetőségeket.
A győztes pályaművek címe és beküldői:
A linkekre kattintva a beadott tervek is megtekinthetők.
Vincze Ottó, a zsűri elnöke megállapította, hogy Szentendrén hosszú előkészületi folyamat után sikerült az első public art pályázatot létrehozni. Szerinte a pályamunkák száma és a minősége magasabb lehetett volna, ha több időt tudtak volna biztosítani a pályázat beadásához. Mindezek ellenére úgy ítéli meg, hogy sikerült olyan színvonalas anyagokat kiválasztani a pályaművek közül, amik valóban érdemesek arra, hogy megvalósuljanak. A zsűri abban egyértelmű konszenzusra jutott, hogy Szentendrén szükséges ilyen típusú pályázatok bonyolítása a jövőben is.
Korábban oldalunkon is beszámoltunk a Public Art pályázat előzményeiről, illetve annak a 2,4 millió forintnak a tervezett elköltéséről, amelyet a belvárosi rekonstrukciós forrásokból különítettek el a célra. Az előzményekhez tartozik a kudarcba fulladt „Ártépítés” projekt története, valamint az is, hogy szentendrei művészek leszedték azt az 5 darab molinót, amelyet a Szentendrei Kulturális Kft. helyezett el a Fő téri építkezést elkerítő paravánokon a köztéri művészet jegyében.
Fotó forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat
Megosztás: